Ursula Kunz Nyomtatás E-mail

A probléma, mely engem DDr. Heinrichhez vezetett, a túlsúly volt. Felhagytam a sportolással, és néhány év alatt 25 kilót szedtem fel. Ez már ijesztö volt, föképp mikor már a térdemmel is kezdtek problémák lenni. Elkezdtem tudakolózni-keresni, és újra és újra DDr. Heinrichhez jutottam. Elhatároztam, hogy felkeresem a rendelöjében. A doktor úr nagyon kompetens és megbízható hatással volt rám.

Megtudtam, hogy az étkezési szokások megváltoztatása és bizonyos hormonok kombináciojával sokkal könnyebben lehet kilókat leadni. DDr. Heinrich rendelöjében egy átfogó tanácsadást kaptam, mert mindent meg kellett fontolnom egy esetleges mellrák miatt.  Ez az aggodalom, mint kiderült, felesleges.

Minél több kilót szerettem volna leadni, ezért elkezdtem egy diétát és egy bioidentikus hormonokkal való kezelést. A diéta a szénhidrátok csökkentésén alapszik, sok zöldséget, fehér húst, halat és sovány vörös húst ettem. Sajnos az étkezésben nem vagyok kimondottan következetes. A diétára úgy nézek mint az életminöség csökkenésére. Mégis tartottam magam három héten át. Ez körülbelül hét kilót jelentett. Ezután a diétát már nem tartottam be olyan következetesen, és ennek ellenére leadtam további három kilót. Ami azt jelenti, hogy tíz kiló három hónap alatt. Továbbra is szedem azonban a bioidentikus hormonokat és a különbözö hatóanyagokat.

E kezelés alatt nagyon jól érzem magam. A koncentrációképességem sokkal jobb mint azelött és éber vagyok. Az egyetlen  mellékhatás a kezelés kezdetén fellépö alvási zavarok voltak. Ezt elmondtam DDr. Heinrichnek is, aki aztán kicsit változtatott a terápián, és végül ez a probléma is megszünt.

Most szeretném még egy hónapig továbbcsinálni a kezelést és szigorúan betartani a diétát. Ideális lenne természetesen egy hosszantartó életmódváltoztatás és több mozgás.